Brassói Magyar Napok tizenegyedszer
Színes programkavalkáddal érkezik tizenegyedik kiadásához a Brassói Magyar Napok. A kulturális rendezvénysorozatot idén szeptember 12-19. között tartják. Az egy hétig zajló rendezvényre átfogó, minden korosztályt érintő, változatos programsorozattal várják az odalátogatókat a város több helyszínén, köztük a Szent János-téren, az 1963-ban az államszocialista hatalom nyomására lebontott református műemlék-templom helyszínén is.
A szórakozni vágyókat koncertek sokasága, a filmkedvelőket pedig vetítések várják. Az olvasni kedvelők könyvbemutatókon vehetnek részt, de kiállítások és előadások is gazdagítják a kínálatot. Kézműves és termelői vásár, borkóstoló, valamint családi programok és gyereksarok is rendelkezésére áll majd a résztvevőknek.
Új helyszínnel is bővül a rendezvény: esténként a magyar közösséghez kapcsolódó Szent János-téren is lesznek koncertek.
Vasárnap este itt zajlik majd a Brassói Magyar Napok nyitóeseménye, a Koszika and the HotShots szimfonikus koncertje. Ezzel együtt három színpadon zajlik a rendezvénysorozat: a főtér a legnagyobb tömeget megmozgató előadóké, a Szent János-tér a „rétegzenéé”, az Áprily Lajos Főgimnázium udvarán pedig a helyi zenekarok lépnek fel, és itt lesz a táncház is, tudtuk meg a főszervezőtől. További helyszín a tárlatoknak, könyvbemutatónak helyet adó Reménység Háza, és az Újvárosi Református Egyházközség gyülekezeti terme, ahol többek között borkóstolókat szerveznek.