A város nagyrendezvényei
Magyar Színházfesztivál Brassó
Első magyar színházfesztivál Brassóban 2017. október 26-29. között rendezték meg. Toró Tamás, a fesztivál főszervezője 2019-ben elmondta, kiemelten fontos számukra, hogy a jelenleg húszezres magyar lakosság nívós színházi előadásokat láthasson, annak ellenére, hogy egyelőre nincs Brassóban magyar színi társulat. A fesztivál alapgondolata ez volt, három évvel ezelőtt, amikor az elsőt szervezték, de a jövőben szeretnék elérni, hogy önálló színházi tagozata legyen a brassói magyarságnak. A magyar színházfesztivál másik célja, hogy rászoktassák a közönséget a komolyabb darabokra, ugyanis vígjátékszerű műfajokból és operett-előadásból válogathatnak, de a dráma és más műfajok alulmaradnak.
Aranyszarvas
Az Aranyszarvas fesztivált első alkalommal 1968-ban szervezték meg. Tizenhét kiadást ért meg eddig, az utolsóra 2009-ben került sor. 2009 után a Román Televízió pénzhiány miatt nem tudta többször megszervezni, viszont nem akar lemondani az Aranyszarvas védjegyről, így mások sem tudnak ilyen nevű fesztivált rendezni. Az Aranyszarvast közel egy évtizedes szünet után élesztették újra: a tizennyolcadik kiadást 2018-ban szervezték meg, 50 évvel az első megrendezés után, Románia fennállásának 100. évfordulóján.
Az évek során olyan zenészek léptek fel a brassói rendezvény színpadára, mint Diana Ross, Amalia Rodrigues, Julio Iglesias, Dalida, Sheryl Crow,Tom Jones, Juliette Greco, Vaya con Dios, Coolio, Barbara, Christina Aguilera, Cliff Richard, Kenny Rogers. Ricky Martin, Kelly Family, Patricia Kaas, Gilbert Becaud, Josephine Baker, Toto Cutugno, Enrico Macias, Boy George, James Brown, Ray Charles, UB 40, Scorpions, Pink és még sokan mások.
Magyar résztvevők többek között Kovács Kati (1968), Koncz Zsuzsa (1971), Dancs Annamari (2008).
Brassói magyar napok
Idén tizedik alkalommal szervezik meg a város magyarságának kulturális rendevényét.
Brassó Megyei Magyar Ifjak Napja
Brassói Városnapok
A Jazz és blues fesztivált 2013 óta szervezik meg minden év szeptemberében.