Kisebbség, többség

A Bukaresti Táblabíróság jogerős ítélete értelmében Brassó megye önkormányzatának nem kell eltávolítania a kétnyelvű feliratot a megye Székelyföld felőli határából - közölte 2021. február 25-én közösségi oldalán a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) Brassó megyei szervezete.

A Brassó megyei önkormányzat évekkel ezelőtt magyar feliratokat is kihelyezett a Brassó és Kovászna megye határán épített megyekapura. Az önkormányzat a Brassóból Székelyföld felé utazóknak magyarul is jó utat kívánt, a Székelyföldről Brassó megyébe érkezőknek pedig magyarul is feltüntette a megye nevét. Ezt támadta meg 2018-ban a bíróságon a székelyföldi románok jogvédelmére alakult, de valójában a magyar szimbólumok és feliratok eltüntetéséért harcoló Méltóságért Európában Polgári Egyesület (ADEC). Az egyesület arra hivatkozott, hogy a törvény csupán azokban a közigazgatási egységekben engedi meg a többnyelvű feliratozást, ahol egy kisebbség aránya meghaladja a húsz százalékot, Brassó megye pedig nem tartozik ezek közé.

A decemberben parlamenti képviselővé választott Dan Tanasa egyesülete első fokon meg is nyerte a pert, és 2020 márciusában a Bukaresti Törvényszék arra kötelezte Brassó megyét, hogy távolítsa el a megyekapuról a magyar feliratokat.

A fellebbezéskor a kolozsvári AGFI emberi jogi szervezet is belépett a perbe. A Bukaresti Táblabíróság a szerdai jogerős határozatában semmissé nyilvánította az elsőfokú ítéletet. A bírák úgy találták, hogy az Méltóságért Európában Polgári Egyesület (ADEC) nem perképes az ügyben.

A brassói magyar feliratok ügye immár a második olyan ügy, amelyikben a bíróság úgy találta, hogy az ADEC-nek nincsen aktív perbéli legitimációja. Egy korábbi jogerős ítéletben - melynek az indoklását is közzétette a Bukaresti Táblabíróság - arra hivatkozva állapította meg az ADEC perképességének a hiányát, hogy a szervezet a román nemzetiségűek jogaiért harcol, a magyar feliratok pedig nem a román nemzetiségűeknek szólnak. A táblabíróság akkori ítéletében az szerepelt, hogy a magyar feliratok kifogásolása nem szolgálja az egyesület céljainak a megvalósulását.

Brassó magyar testvérvárosa, 1993 óta Győr. Győrben 2009-ben alakították ki a Baross Gábor sétálóutcát a Czuczor Gergely utcával összekötő forgalmas átjáró mentén, a gyorsétteremmel szemközt található udvarban a Testvérvárosok Parkját.

Az alkotó, Beregszászi Hegyi László mintegy 160 darabból készítette el a mozaikszerű térkép-domborművet. A hat négyzetméter felületű alkotáson Győrt középpontba helyezve, a távolságokat és a testvérvárosi szerződés megkötésének évét is feltüntetve találhatjuk meg Győr testvérvárosait a térképen elhelyezve. Az alkotás mögött Győr, Magyarország és az unió zászlaja is megtalálható.

Brassó további testvérvárosai:

Tours, Franciaország (1991)
Risón Lecijón, Izrael (1996)
Tampere, Finnország (1999)
Kemer, Törökország (1999)
Kastoria, Görögország (1999)
Netánja, Izrael (1999)
Holstebro, Dánia (2005)
Minszk, Fehéroroszország (2005)
Twardogóra, Lengyelország
Cleveland, USA

Brassaï (Halász Gyula) világhírű magyar származású francia fotóművész, festő, író. 1899. szeptember 9-én született Brassóban. A Budapesti Képzőművészeti Főiskolán és Berlinben tanult, diplomájának megszerzése után, huszonöt évesen Párizsba ment szerencsét próbálni. Magyar nyelvű cikkeket küldött az elcsatolt szlovák, román és jugoszláv területek magyar lapjainak. Újságíró volt, karikaturista, sőt az 1924-es párizsi olimpiáról sporttudósításokat is küldött. Magyar, francia és német újságokat tudósított, cikkeit rajzaival, karikatúráival illusztrálta, 1929-től fotózott is. A francia fővárosban számos neves művésszel kötött barátságot. 

Bár soha többé nem tért haza, szülővárosa iránti tiszteletből felvette a Brassaï nevet, ezen lett világhírű művész.

Harmincéves korában kezdett fotózni, éjszakákon át csavargott a város utcáin fényképezőgépével és háromlábú fotóállványával, az expozíciós időt egy cigarettája elszívásához mérte. A pályán André Kertész — akit elkísért fotóriportjaira — segítségével indult el, aki később ötletlopással vádolta, holott Kertész avantgárd újító volt, Brassaï csak megfigyelte a világot. Korai képein a művészek és bűnözők tanyájának számító Montparnasse éjszakai életét mutatta be, ezek – köztük a Bijoux a Place Pigalle bárban és az Utcalány című híres fotók – 1933-ban a Paris de nuit (Az éjszakai Párizs) című albumban jelentek meg. A kötetet a fotótörténet kivételesen fontos könyvének tartják, mert az éjjeli fotózásnak akkor még alig volt előzménye. Folyamatosan fényképezte Picasso munkáit, műtermeit, s beszélgetésmorzsákat, történeteket is gyűjtött. Ekkor ismerkedett meg és kötött barátságot André Bretonnal, Paul Éluard-ral, Salvador Dalival, Max Ernsttel, Giacomettivel, Tristan Tzarával, Man Ray-vel is. Második albuma, a Voluptés de Paris (Párizs örömei) – ebben szerepel A két apacs – 1935-ben már komoly nemzetközi sikert aratott. Brassaï hosszan exponált, majd a negatívra vakuval fotózta rá a figurát, kompozíciós készsége elárulja képzőművészi indulását. 1935-től 1947-ig a magyar barátja Charles Rado által alapított Rapho ügynökségnek dolgozott. 1937-től a Harper’s Bazaar amerikai női divatmagazinnak is dolgozott, ahol a témaválasztásban teljes szabadságot kínáltak neki, képei negyed századon át jelentek meg a lapban. 1940-ben, Párizs német megszállása idején a Riviérára menekült, ám mikor meghallotta, hogy elrejtett negatívjait nedvesség fenyegeti, visszatért a fővárosba. Mivel az utcán nem fotózhatott, ismét rajzolni kezdett, szobrokat készített, verseket írt, grafikái 1946-ban Harminc rajz címmel jelentek meg, Jacques Prévert verseivel. A háború után ismét fotózni kezdte kedvenc városát, a járdarészleteket, málló épületsarkokat, falfirkákat is emberi tartalommal tudta megtölteni. A tér és a formák kérdései foglalkoztatták, de továbbra is a statikus témákat, beállításokat kedvelte. Az ötvenes években színpadi díszleteket, szőnyegeket tervezett, a párizsi állatkertről készített filmjével 1956-ban díjat nyert a Cannes-i fesztiválon. A harmincas évek titkos Párizsa című 1976-os albumába azokat a felvételeit válogatta, amelyeket keletkezésük idején még Párizsban sem lehetett publikálni. 1982-ben adta ki Művészek az életemben című könyvét, amelyben művészekről, műkereskedőkről és a barátairól ír és fotóikat is közli.

1976-ban a Becsületrenddel, 1978-ban a Fényképezés Nemzeti Nagydíjával tüntették ki. “Párizs szeme” – ahogy barátja, Henry Miller amerikai író nevezte – 1984. július 8-án halt meg a Riviérán, s a Montparnasse temetőben nyugszik. Halála után egymást követték nagy sikerű kiállításai Európában és Amerikában. 2001-ben a budapesti Ludwig Múzeumban láthatta a közönség a Pompidou Központban őrzött műveit. 2006-ban, özvegye halála után 750 műve került kalapács alá: rajzok, grafikák, szobrok és fényképek, ezek magyar pénzre átszámítva ötmilliárd forintért keltek el.

2009-ben szülővárosában, Brassóban nyílt kiállítása, szülőházán emléktáblát lepleztek le, ez alkalomból nyerte el a város díszpolgára címet is.